Dombrád Város Rövid Történelme

Árpád-kori település, 1067-ben említi először oklevél. Dombrád és Óntelek XIX. század-i egyesüléséből alakult ki. Szláv eredetű, tölgy jelentésű neve a Domorád alakból keletkezett. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékek szerint templomos hely, 1359-ben Miklós nevű papja volt. A XIII. század-ban a Hont-Pázmány nemzetség birtoka, majd a Kállayak,1386-tól az ónodi Cudarok kezén volt. A XV. század közepétől a Várdaiak kisvárdai uradalmához tartozott, amelyet 1611-től a leányági örökösök között osztottak meg. A XX. sz. elejére kialakult túlnépesedés következményeként erőteljes volt az Amerikába vándorlás (1930-ig 111 lakos). 1951-1953 között 400 fővárosi értelmiségit, köztük a haláltáborból megmenekült zsidókat telepítettek ki a falu kuláknak nevezett nagygazdáihoz, s Hortobágy után a második legnagyobb gulágként (Gulag, kényszermunkatáborok a volt Szovjetunióban) emlegetett falu. 1988december 31-ig hozzátartozott Újdombrád község is. 1999-ben Magyarország legvirágosabb települése, Európa második legvirágosabb faluja címmel tüntették ki. 2000július 1-jén városi rangot kapott. A több évszázados tiszai révátkelő helyén 1923-ban Dombrád és Cigánd között faszerkezetű pontonhidat, majd kompátkelő helyet létesítettek, amely 1990-ig biztosítota a közlekedést a Rétköz és a Bodrogköz között. Lebontása után a Tiszakanyárnál épített vasbeton híd vette át ezt a feladatot. Jelenleg vallási, közigazgatási, oktatási, egészségügyi és szociális területen több fenntartó által teljes lefedettséggel tudják kiszolgálni a város ezen szükségleteit.



Elérhetőség

dombradiref.hu

Dombrád,
Kossuth u. 25.
4492

+3645/565-070